MÁGIA

A mágia létezik

A mágia egy energia, amit a hozzám hasonló emberek (a mágusok) képesek irányítani, növelni, csökkenteni és formálni.
Ehhez mindig szükséges egy velünk született képesség és rengeteg képzés.
A jó pap is holtig tanul alapon, ez sok-sok inkarnációt átívelő tanulás…

Sok esetben a mágia eszközeivel nyújtok kiegészítő segítséget az élet bármely területén, mint a védelmi és célmágiák vagy szerelmi harmonizációk. Továbbá egyedi mágikus módszereimmel segítek bármely elakadás megoldásában. Nem vállalok el mindent, csak olyat, ami az egyén sorsával összeegyeztethető − ebből adódik számtalan ügyfelem sikertörténete a velem való együttműködés kapcsán. Nem az a lényeg, hogy egy ügyfélnél azt segítsük, amit mindenáron akar, hanem azt, ami a sorsa, és abban tudjon kiteljesedni, hisz ez a boldogság kulcsa. 

Saját módszerekkel és egy állandó társsal, Horváth Diánával dolgozom együtt, aki pszichológiai mentor, családsegítő konzulens, személyi és életvezetési tanácsadó. Diána az asztrológia számos formájával is segítséget tud nyújtani. Én a hosszú távú megoldásokban hiszek. A segítségnyújtást nem egy-egy konzultációval kell elképzelni. Van, hogy hosszú időn át dolgoznunk kell egy probléma megoldásán, és csak akkor engedem el az ügyfeleim kezét, amikor arra ők készen állnak, valamint nagyon fontosnak tartom a folyamatos visszacsatolást is, a szívemen viselem az ügyfeleim további életét. 

A mágiát azért hasznosítom, hogy jobb legyen az életed, egészségesebb légy, párkapcsolatilag a helyeden legyél, sorsodat éld, stb.

Fontos, hogy megkülönböztetünk megelőző mágiákat és cél mágiákat. De minden esetben a mágia az eszköz, mint energia, és a mágus irányítja, hasznosítja azt, kiválasztja számodra, hogy melyik a legmegfelelőbb számodra. 

 

Én erre tettem fel az életem és segítek neked, hogy melyik mágiára van szükséged, és segítek abban is, hogy azt lehet e számodra, azaz benne van e a sorsodba. Ha valami nincs a sorsodba, fizethetsz bármennyit, akkor sem csinálom meg, mert én SOHA NEM MEGYEK A SORSOD ELLEN ÉS VELEM SENKI NEM IS FOG A SAJÁT SORSA ELLEN MENNI. 

A mágiát nálam mindig egy konzultáció előzi meg, ahol megbeszéjük, mi a sorsod, mi a feladatod és mit lehet számodra.

SOHA NE PRÓBÁLKOZZ EGYEDÜL VARÁZSOLGATNI, ÖNTÖGETNI,
MERT SOKKAL NAGYOBB KÁRT OKOZOL,
MINT HINNÉDÉS NEM CSAK MAGADRA, MÁSOKRA IS KIHAT…

Az első konzultáció 29 000 Ft.

Az áldozati díj és a mágia típusa mindig az első konzultáción kerül megbeszélésre.

Rólam mondták...

Visszajelzések azoktól, akiknek már segítettem

Csatlakozz a Facebook Csoportunkhoz!

Ami a csoportban vár:
Médiumitás | Napi előrejelzés | Élő kérdezz-felelek | Sorspercek: előadások spirituális témában | Tagoknak szóló események, varázslatok és lehetőségek | Energiatovábbítás | Egészségharmonizálás | Kapcsolatfelvétel elhunyt hozzátartozókkal | Üzenetek közvetítése | Rengetek újdonság, érdekesség és egy felemelő közösség

 

Ha még bizonytalan vagy,
akkor nézz körül az Ajánló csoportban, amelyet azért hoztam létre, hogy bemutassam a főcsoportot, előzeteseket, ajánlókat
tegyek fel. 

Kapcsolat

Írj, hogy segíthessek!